Jó kezdet, és talán már fél siker is, ha ti ketten már tudjátok, milyennek szeretnétek látni a nagy napot. De hogy érhetitek el, hogy mindaz, aki még részt vesz mellettetek a szervezésben, inkább segítőként vegyen részt a folyamatban, semmint akadályként? Érdemes a kellemetlennek ígérkező beszélgetéseket az asszertív kommunikáció irányából megközelíteni.
Az első lépés természetesen az, hogy nektek, mint az esküvő főszereplőinek szilárd elképzeléseitek legyenek. Ha ugyanis ez nincs meg, akkor minden jótanács és megjegyzés elbizonytalaníthat, és nagy az esélye, hogy jó néhány dolog végül nem úgy fog alakulni, ahogy megálmodtátok. Ha viszont határozottan, de kedvesen képviselitek az érdekeiteket – nem csak a rokonsággal, hanem az időnként erre-arra terelni próbáló szolgáltatókkal szemben is – akkor olyan lehet az esküvőtök, amilyet mindig is szerettetek volna. Persze van olyan eset, hogy valakinek az ötletéről kiderül, hogy jobb, mint amit eredetileg terveztetek. De ha bármin változtattok, az a ti döntésetek legyen, ne arról szóljon, hogy nem tudtatok nemet mondani.
Agresszívek és alkalmazkodók
De mi is ez a bizonyos asszertív kommunikáció? Mielőtt rátérnénk, érdemes megismerni az alapvető kommunikációs stílusokat. Sok embert ismerünk, akik úthengerként gázolnak át mások érvein, szinte lehetetlen meggyőzni őket, tűzön-vízen át erőltetik a saját akaratukat: talán mondani sem kell, hogy ezt nevezik agresszív kommunikációnak. Akik ezt alkalmazzák, sokszor elérik, amit akarnak, a kommunikációs stílusuk azonban sok konfliktust hoz magával.
Az ő szöges ellentétükként ott vannak azok is, akik egyszerűen képtelenek nemet mondani másoknak, sokszor a békesség kedvéért inkább feladják a saját akaratukat. A passzívan alkalmazkodó embereket sokan szeretik, bennünk azonban állandó elégedetlenség munkál, hiszen ritkán érezhetik úgy, hogy a dolgok a kedvük szerint történnek.
A konfliktust a passzív-agresszív kommunikáció eszközét bevetők is kerülik. Nem mondják ki nyíltan a vágyaikat, inkább csak szarkasztikus megjegyzéseken, vagy a legrosszabb esetben be nem tartott ígéreteken keresztül tudjuk meg, hogy nem értettek velünk egyet. Ezzel a helyzettel pedig mindenki rosszabbul jár, mintha nyíltan ütköztek volna a szempontok.
Az asszertív kommunikáció alapja: az én-üzenet
És itt jön be a képbe az asszertív kommunikációs stílus, amely, ha jobban megnézzük, az érett felnőtt személyiségek párbeszéde. Nagyon leegyszerűsítve annyit jelent, hogy kiállunk a saját véleményünk, terveink mellett, miközben a másik érzéseire is tekintettel vagyunk. Vagyis nem letorkoljuk a másik felet, hanem tudomásul vesszük, hogy jó szándékból ad tanácsot, ugyanakkor fenntartjuk magunknak a jogot, hogy a saját ügyünkről a saját ízlésünk szerint döntsünk.
Az asszertív kommunikáció legfontosabb „hozzávalója” az úgynevezett én-üzenet. Ez annyit jelent, hogy amikor közöljük a beszélgetőpartnerünkkel a szándékunkat, csakis arról beszélünk, hogy bennünk milyen érzéseket kelt az adott helyzet. Például: „Kedves tőled, hogy ötleteket adsz, mégis úgy érzem, hogy hozzánk ez a díszítés áll a legközelebb.” „Tudom, hogy Gizi néni elvárja, hogy meghívjuk, de olyan esküvőt szeretnénk, ahol csak a legközelebbi családtagjaink és barátaink lesznek ott.” „Örülök, hogy felhívta a figyelmemet az akciós ruhákra, de ezt a fazont érzem a legjobbnak.”
Nemet mondani is az asszertív kommunikáció része
Az asszertív kommunikáció része a nemet mondás művészete is – az esküvőszervezés során ezt a „tudományt” is számos helyzet kívánja meg. Az első lépés itt is az, hogy tudjuk, hol vannak a határaink, miben vagyunk képesek kompromisszumot kötni, és mi az, amiben nem engedünk. Érdemes azt is lerendezni magunkban, hogy attól még, hogy valakinek nemet mondunk, nem vagyunk lusták, nemtörődömök. Ha az illető ezzel vádol, az nem a mi ügyünk, hanem az övé.
Röviden itt is elismerhetjük a másik jó szándékát, ám utána egyszerűen mondjuk ki: sajnos ez most nem fog menni. Nem érdemes bocsánatot kérni vagy hosszasan magyarázkodni, még akkor sem, ha a beszélgetőpartner faggatni kezd arról, miért nem megyünk bele abba, amit ő szeretne. Nagyon röviden megindokolhatjuk a nemet, ám ha azt vesszük észre, hogy a másik magyarázkodásra akar kényszeríteni, szálljunk ki a helyzetből. Már csak azért is, mert vannak helyzetek, amikor épp elég indoknak annyi: mert én (vagy mi) így szeretném (szeretnénk).
Csiki Judit life coach, szín- és stílustanácsadó, self care mentor
